Mitől olyan tartósak a római épületek? címmel közöl rövid összefoglalót a BBC History magazin 2017/2. számában a római kori építészet technológiájáról. Talán több embert érdekel, hogy miért állnak még ma is jelentős százalékban az ókori Római Birodalom területén a hidak, különböző építmények, mint pl. a Colosseum, vagy Pantheon? Miért találnak még ma is római kori épületmaradványokat épségben? Hogyan lehetséges ez, hiszen építkezésük során betont használtak, ami a mai tudásunkkal 100, legfeljebb 150 évet bír ki? Néhány évvel ezelőtt egy kutatócsoport eredt ennek a kérdésnek a nyomába. Az az időbéli beton receptje Augusztus császár hadmérnöke, Marcus Vitruvius Pollio De architectura libri decem című tízkötetes művéből ismeretes. És bár külön technikával készült a szárazföldi beton és más technikával a tenger sós vizének kitett beton, az eredmény ugyanaz a stabilitást adta.
Mészégetéssel kezdték, ehhez vizet adtak, majd a masszához vulkáni hamut. Ebbe nagyobb tufa, vagy tégladarabokat kevertek, majd formába öntötték.
A kaliforniai kutatók részecskegyorsítót is bevetve a vizsgálatba arra az eredményre jutottak, hogy a vulkáni hamu és tufa teszi különlegessé ezt a betont, mivel az újra és újra reakcióba lép a mésszel, miközben a folyamat során egy strätlingite nev, rendkívül szilárd ásvány keletkezik, mégpedig éppen a leggyengébb pontjain a betonnak, ahol , azok a hajszálrepedések jelennek meg, amik a későbbiekben az instabilitást jellemzik. Manapság igyekeznek ezt a stabilitást elérni a betonba kevert mikroszálakkal, azonban közel sem eredményes annyira, mint a rómaiaké volt.
A kérdés a továbbiakban azért is izgalmas, mert a római kor betonját csak 1650 Celsius fokon állították elő, míg a mai korban ugyanezt 2640 fokon végzik. További kutatások szerint ez a magas hőfok a légkörbe jutó szén-dioxid kibocsátás 7 %-áért felelős évente, ami jelentősen hozzájárul a globális felmelegedéshez. Az alacsonyabb hőmérséklet csökkenthetné ezt a mennyiséget, amivel jobban óvhatnánk a Földünket.
Forrás: BBC History 2017/02. 92. old.
