Korszerű pedagógiai módszerek és IKT eszközök alkalmazása az eTwinning program keretében  címmel 30 órás ingyenes akkreditált pedagógus-továbbképzést hirdet az eTwinning Magyarországi Szolgáltató Pont.

A képzés célja, hogy a résztvevők megismerjék az eTwinning nemzetközi projektet és annak pedagógiai, módszertani és technológiai alkalmazási lehetőségeit az oktatási intézményekben. Ennek segítségével nemzetközi partnereket találhatnak közös projektek elindítására és megvalósítására. A képzés során a résztvevők digitális kompetenciája is hatékonyan fejlődik. 

Bővebb információ, és a hír forrása itt található.

 

A digitális kompetenciák fejlesztését célozzák meg azok a webináriumok, melynek során a résztvevőknek különböző témákkal kapcsolatos tanulásra, beszélgetésre és eszmecserére nyílik lehetőségük. A szakértők által vezetett webináriumok alatt feldolgozott témák az eTwinning programhoz és tevékenységekhez, valamint a digitális kompetencia fejlesztéséhez kapcsolódnak.

Ennek 2017-es utolsó "előadására" december 4-én kerül sor, amikor is  az Andrássy György Katolikus Közgazdasági Szakgimnázium, Gimnázium és Kollégium igazgató-helyettese, Kálmán Éva tart előadást "Csak bent? – Kooperatív módszerekkel a szabadban" címmel. 

A webináriumon többek között kifejtésre kerül, hogy milyen előnyei vannak annak, ha a tanár egy osztálytermen kívüli helyszínt választ az ismeretek átadására, melyek azok a kooperatív módszerek, melyek felhasználásával akár történelmet is lehet tanítani egy sportpályán, milyen helyszíneket érdemes választani, stb. 

Bővebb információ a webináriumokról, és a hír forrása

Megosztás