„Gyökeresen változtatni kell a szemléletmódunkon.” Országos gyermekvédelmi fórumon mutatták be célkitűzéseiket, programjaikat, egyre szélesebb körben megvalósuló együttműködésüket a katolikus intézmények képviselői. A Hetvenkét Tanítvány Mozgalom (T72) Pedagógiai Műhelyének meghívására gyermekvédelmi szakemberek tanácskoztak június 16-án Budapesten, a Patrona Hungariae Iskolaközpontban.

Mit jelent, hol kezdődik a gyermekvédelem, miért kell eddigi látásmódunkat átgondolni? Az elmúlt években átfogó gyermek- és ifjúságvédelmi programok indultak a Magyar Katolikus Egyház közösségeiben és intézményeiben. Ezen kezdeményezések képviselőit kérte fel az Erdő Péter bíboros által alapított Hetvenkét Tanítvány Mozgalom  Pedagógiai Műhelye, hogy egyrészt tájékoztatást adjanak már működő programjaikról, másrészt elmélyítsék és szélesítsék elindult együttműködéseiket. Ugyanis, ahogy Rubovszky Rita, a T72 Pedagógiai Műhelyének vezetője, a Patrona Hungariae Katolikus Iskolaközpont főigazgatója fogalmazott, „gyökeresen változtatni kell azon a szemléletmódon, ahogyan a gyermekekhez, a sérülékeny felnőttekhez és általában az emberi méltósághoz viszonyulunk”.

A teljes cikk elolvasható a Magyar Kurir honlapján.

Megosztás